Gyűrű alakú karosszéria megerősítések
A gyűrű alakú karosszéria megerősítések a tető és az ajtók, valamint az oszlopok és a padló között megerősítik az utascellát. Ez a kialakítás eltereli és elosztja azokat az erőket, amelyek egy ütközés során hatnának az utasokra. A keretszerkezetet nagy szakítószilárdságú acélból készítettük, amely könnyű súlya ellenére nagyon erős és merev.
Remek kilátás
A Subaru XV-t úgy alakítottuk ki, hogy a holtterek csökkentésével a lehető legjobb kilátást biztosítsuk. A magas üléspozíció, az első ajtók háromszögablakai és az ajtókra szerelt külső visszapillantó tükrök mind azt a célt szolgálják, hogy a vezető jobban belássa az autó előtti és melletti területeket.
Biztonsági övfeszítők
Az állítható magasságú első biztonsági övek előfeszítője szorosan a helyükön tartja az utasokat, míg az överő-határolók a mellkasukra nehezedő erőket mérséklik.
Járműdinamikai vezérlőrendszer (VDC)
A járműdinamikai vezérlőrendszer érzékelők sokaságával figyeli és elemzi, hogy az autó a vezető által kijelölt íven halad-e. Ha a kerekek megcsúsznak, vagy a nagy sebesség miatt az autó sodródni kezd, a rendszer úgy módosítja az AWD rendszer nyomatékelosztását, a motor teljesítményét, valamint az egyes kerekekre jutó fékerőt, hogy a jármű a kijelölt íven maradjon.
SRS * légzsákok
Egy ütközés során az utasok testi épségét a széria biztonsági berendezések egész arzenálja óvja, amibe beletartozik a két frontlégzsák, a két oldal- és függönylégzsák, valamint a térdlégzsák is.
Ostorcsapás-jellegű sérülést mérséklő ülés
Ráfutásos (hátulról érkező) ütközés esetén az első ülések merev váza, a szilárd fejtámla és az egyéb megoldások – például az ülés belső rugóinak energiaelnyelő rögzítése – segítenek mérsékelni az ostorcsapás jellegű nyaksérülés kockázatát.
SRVD (Subaru hátsó járműészlelő rendszer)
A fejlett biztonsági csomag részeként az SRVD figyelmezteti a vezetőt, ha sávváltáskor egy másik jármű van a holttérben, és akkor is jelez, ha tolatás közben keresztirányból egy másik jármű közeledik.
Boxer motor a jobb ütközésbiztonságért
Frontális ütközések esetén fennáll a veszély, hogy a motor az utastérbe nyomódik. A Subaru XV-t úgy terveztük meg, hogy frontális ütközéskor a motor az utaskabin alá csússzon és a sebességváltó is hozzájáruljon a becsapódás energiájának elnyeléséhez az utasok maximális védelme érdekében. A megoldást még egyszerűbbé tette, hogy a boxer motor jellegéből kifolyólag alacsonyan helyezkedik el a motortérben.
* SRS: kiegészítő passzív biztonsági rendszer. Csak a biztonsági övekkel együtt használva hatékony megoldás.